Igyekszünk igazi geek-bloggá fejlődni, de bevalljuk, a játékok terén van hová fejlődnünk. A hiányosságok pótlásáig egy vendégszerzőt, Farkas Matyit kértük fel, hogy dobja fel az oldalt pár ilyen irománnyal. Itt az első fecske: 

Amikor megkértek ennek a cikknek a megírására sokat töprengtem. A feladat adott: Írj egy cikket egy szuperhősökről szóló játékról. Így hát fejben gyorsan számba vettem a felhozatalt.
Itt vannak a nagyszerű Batman játékok, a középmezőnyt erősítő Pókember adaptációk, a filmek ihlette gyenge alkotások, de még sokáig sorolhatnám.
Mivel mostanában minden a szuperhősök körül forog úgy gondoltam, hogy aki nem barlangban lakik az úgyis hallott az elmúlt időszak kiemelkedő címeiről. Épp ezért olyan játékot választottam, mely fiatal koromban sok órára szögezett a képernyő elé. Ez pedig a 2002-ben megjelent Freedom Force (továbbiakban FF).

Mission Failed

Eredeti tervem szerint az alap játékot elemeztem volna, de a Steam telepítés befejezéséig nem is sejtettem, hogy mire vállalkozok.
A játék az asztalra helyezett ikon mögül indult melyet hangulatos menü fogadott. Gyermeki öröm fogott el, amikor az átvezető után (mely intő jelként nélkülözte a hangot) megkaptam az irányítást és Minuteman-t egy vektor-egyenes paranccsal a park járdájára küldtem. Nem is volt rest megindulni, ám a kijelölt útvonal helyett (fittyet hányva az utána eredő rosszfiúkra) körkörös futkosásba kezdett. Nem viccelek, szabályos köröket írt le enyhe ívben térve le a parancsban jelölt egyenesről. Bár emlékeimben máshogy élt a játék itt még jóhiszeműen vártam, hogy a Kapitány magához térjen. Akkor fogott el a gyanakvás, hogy a játék nem feltétlen úgy működik, ahogy azt az alkotói megálmodták, amikor hősünk fejjel előre átrohant egy dombon, csak, hogy utána kizuhanjon a játéktérről. Mission Failed.
De engem kitartónak nevelt a család, éppen ezért több órányi fórum bújás, konfigurációs fájl  hekkelés és egy virtuális Windows XP után kész voltam egy utolsó próbát tenni. A játék elindult, Minute man pedig újfent kitáncolt a játékból. A különbség annyi volt, hogy ezen a ponton már nem volt semmi hang csupán a vér dobolása a fülemben.

Freedom Force vs. The Third Reich – The new Hope
Szerencsére semmi okom nem volt a csalódottságra mivel a Steam bundle-ben árulja a játékot annak standalone kiegészítőjével, ami szerencsére az elvárásoknak megfelelően működött.
A játék fonalát az előző rész vége után vesszük fel egy alternatív idősíkban, a mit sem értő Alchemiss karakterét irányítva. Feladatunk barátaink, a FF tagjainak elpáholása. Szerencsére a misszió végére körvonalazódik a helyzet és Mentor tudatja velünk, hogy az idő szövete meg lett babrálva és mindezért valószínűleg a NuclearWinter nevet viselő gonosztevő okolható. Rajta keresztül pedig egyenes út vezet a második világháborús Németországba ahol meglepő fordulatot vett a történelem.
Az első küldetés egy elég alapos tutorial melyben lebegő ikonokat megvizsgálva olvassa be a narrátor a játék kezeléséhez szükséges instrukciókat. Mivel az újabb játékok a célközönség változása és a casual-esedés miatt egyre egyszerűbbé válnak, ezért érdeklődve néztem, ahogy az elsőre kuszának tűnő irányítás szép lassan összeáll és a tanító részek után egy jól kezelhető, taktikus rendszert tesz ki.
A játék megállítható a szóköz billentyű megnyomásával így adva egy kis időt, hogy hőseinket a leghatékonyabban vethessük be. Minden karakternek állíthatunk egy automata-támadást melyet bal klikkel adhatunk ki. A jobb klikk lenyomása után szintén meg áll a játék ,de csak addig ameddig az egérgombot nyomva tartjuk. Ez a menü automatikusan változik annak fejében, hogy éppen mire mutat a kurzor. És, hogy tényleg érezzük, az erőt, a CTRL billentyű nyomva tartásával a támadásaink erősebbek lesznek, de ez energiaigényesebbé is teszi őket.
Képességeink széles skálán mozognak mind mennyiségben, mind pedig kimenetelben. Több fajta sebzéstípus különít el a játék, így érdemes megszemlélni az ellenfelek információit mielőtt elmére ható varázslattal támadunk egy német tankot.
Az alapvető támadások nem fogyasztják a fent említett energiát, de az összetettebb mozdulatok, vagy a felerősített támadások már igen. Ezek az energiacsíkok könnyebb szinten maguktól, nehezebb szinten pedig power-up-ok segítségével tölthetőek vissza.
Arra érdemes odafigyelni, hogy hőseink nem támadnak maguktól. Kell legalább egy klikk, hogy észre vegyék: baj van!, és ne csak beletörődve álljanak miközben az ellenség gránátokkal lövi őket.
Továbbá nem árt szemmel tartani csapatunk tagjait, mert néha az útkövetés érdekesen történik. A barlangrendszeres pályán repülő hőseink gyakran próbálják légvonalban megközelíteni a célt, amit a szűk folyosók nem éppen tesznek lehetővé.

A-Team with makeup
A játék indítása után bemutatkozik a FF stáb. Az összesen 14 főt számláló kompánia igen sokszínű. A csipkelődő Alchemiss, a nagyképű El Diablo, a halálból visszatért Tobstone, Quetzalcoatl a gyermek és isten duó és még sok más hihetetlen hős vethető be a gonosz elleni harcba. Missziónként négy fő áll rendelkezésre, melyeket általában mi választhatunk. Ám, hogy ne korlátozódjon a játék 4 kedvenc hősünk képesség-spammelésévé, sok missziót fogunk 1-3 megadott karakterrel kezdeni, akikhez immár limitált számban adhatunk hozzá a hozzánk közelebb állókból. Ez a megoldás nagyon tetszett, mivel hajlamos vagyok egy jól bejáratott csapat fixen tartásához, így viszont rá voltam kényszerítve, hogy másokat is kipróbáljak megismerve erősségüket és gyengeségeiket.
Érdekesség, hogy a pályák végén felugró videókban, vagy a HUB-ként szolgáló pályák közti menüben bármikor megtekinthetjük az igényesen rajzolt, képregény szerű, rövid elbeszélést egy adott hős eredetéről.
És ha már a HUB-nál járunk érdemes erről is szólni pár szót. Nem csupán egy egyszerű mentés, töltés, következő misszió féle menürendszert kell elképzelni, hanem egy komplex management interfészt ahol hősöket toborozhatunk a játék közben szerzett presztízs pontokért, vagy éppen fejleszthetjük meglévő hőseinket a missziókon felhalmozott tapasztalati pontokból. A database menüpont alatt pedig értelemszerűen a történettel, a szereplőkkel és a játékkal kapcsolatos információkhoz juthatunk.
A program nem egy mai darab, ennek ellenére egy percig sem éreztem zavarónak a megszokottnál nagyobb texturákat vagy az állandóan tátogó, lipsync-et még csak hírből sem ismerő karakterikonokat. A színes pályák, a megannyi érdekes hős, az apró részletek (mint a swoosh és floosh feliratok megjelenése az ütések nyomán), az ellenség fenyegetőzése és a mieink replikája mind-mind pozitívumként sorolhatóak.
Ami kicsit zavart az a hullámzó minőségű szinkron. Volt ahol kiemelkedően jó volt, de gyakran volt hallhatóan gyengére sikerült a karakterek monológja. Mentor C3PO féle robotikus hangja engem kifejezetten bosszantott a játék vége fele.
Hasonló mondható el a zenére, mely a menü alatti fülbemászó katonás tónus után egy stack-music szintjét sem közelítő kulcsgenerátor betétdallá degradálódik.

Good ol’ memories
Mindent egybevetve a FFvsTTR egy nagyon élvezetes játék, a korára jellemző előnyökkel és hátrányokkal. Élveztem újból elővenni régi hőseim. Még egyszer odapirítani a Német harci gépezetnek. Ha el tudunk vonatkoztatni a játék apróbb hibáitól, akkor egy jól összetett játékmechanizmust, érdekes történetet és szerethető hősöket kapunk cserébe. A gépigény pedig mindenképp nagy pluszt jelent, ha esetleg régebbi vason játszik az ember.

90/100
+Taktikus kezelőfelület
+Színes játékmenet / Változatos hősök
+Nagyszerű sztori
+Menüzene…

-… játékzene, hullámzó narráció
- Apróbb hiányosságok