Ahol a hősök gyűlnek...

HeroHUB

7 Atomboma vs. 7 Szuperhős

2015. augusztus 06. - fehersolyom

Ma egy szomorú évfordulót "ünnepel" az emberiség: 70 esztendeje dobták le az első atombombát Hirosimára.

De ez a poszt nem arról fog szólni, hogy milyen történelmi és politikai okok vezettek a "Little Boy" kódnévre keresztelt nukleáris töltet bevetéséhez, és azt sem elevenítjük fel, hogy hány halálos áldozat, sebesült vagy lerombolt épület maradt "emlékül" az akció után.

Hogy miért nem? Azért, mert mi, akik ennek a blognak a szerzői vagyunk, igyekszünk a világot pozitív szemmel nézni. Épp ezért kisgyermekkorunk óta rajongunk a szuperhősök idealista világmegmentő mítoszaiért.

Így inkább azt elevenítjük most fel, hogy ebben a fiktív, idealista világban a különböző szuperhősök hányszor és hogyan akadályoztak meg a Hirossimához hasonló katasztrófákat (ez a hozzáállás a fent leírtakból következően sokkal közelebb áll hozzánk).

Következzenek hát az atombombákkal hadakozó hősök:

1. Amerika Kapitány
Az atombomba kifejlesztése és bevetése mellett az Első Bosszúálló is a II. világháború "mellékterméke". A Kapitány figuráját valójában a hadi-propaganda szülte, és megjelenését követően kalandjai sokáig szinte kizárólag a nácik elleni harcban merültek ki. Az első sorozat (és azt ezt alapul vevő későbbi film) 1945-ben zárul, amelynek végén a Kapitány heroikus küzdelemben legyőzi a Hydra nevű szupernácikat tömörítő szervezetet. A küzdelem végén az Egyesült Államok irányába kilőtt nukleáris bombát szállító repülőgépet főhősünk a jeges óceánba vezeti,ezzel megmenti sok millió ember életét, de közben önmagát feláldozza (persze nem meghal, "csak" évtizedekre hibernálódik a jégben, később innen bányásszák majd elő, hogy csatlakozhasson a Bosszúállókhoz és újra felvegye a harcot a mindig megújuló gonosszal. Gesztusa azonban vitathatatlanul nemes).

cap-ice.jpg

 

2. Iron Man
Ha már Bosszúállókkal kezdtünk, folytassuk is azzal: ugye mindenkinek megvan, amikor az első nagy szuperhős összeborulásnál (The Avengers 2012) , a chitauri nevű idegen faj űrinváziója közepén maga az amerikai kormány döntött úgy, hogy egy Manhattanra kilőtt atomtöltettel zárja rövidre a problémát, szemet hunyva a civil áldozatok fölött. Természetesen a Bosszúállók, azon belül IronMan ezt másként gondolta, így egy kétes kimenetelű öngyilkos akcióban megakadályozta a tragédiát, úgy hogy közben majdnem otthagyta a fogát. De csak majdnem, a vakszerencse, Hulk és a happy endre hajtó forgatókönyvírók megoldották, hogy Tony Starkból ne atomvillanás legyen, hanem igazi hős.

capnuke2.jpg

3. Superman
A szuperhősök archetipusát (is) megtestesítő, Superman sem úszhatta meg, hogy a világháborús (majd később a hidegháborús) hangulatban ne kapjon atombombák semlegesítésére irányuló missziót. Szintén 1945-ben jelent meg először olyan történet a képregények hasábjain, amelyben Krypton fia megmentette az emberiséget (pontosabban: Amerikát, de ezeken az apróságokon ugyebár nem akadunk fenn) a nukleáris fenyegetéstől. A sztori érdekessége azonban az, hogy az akkor megjelent comic-bookokat a kormány bezúzatta, mivel a sztoriban tudósok atommag-hasadással próbáltak atombombát kifejleszteni – a valóságban ugyanis, a szupertitkos Manhattan Projektben ugyanis épp ezen dolgoztak. (ennek az eredményeként született meg pár hónappal később a hirosimai atomtámadásban használt bomba is.)




4. Mr. Manhatten
Ha már Manhattan Projekt: a '45 ben még szupertitkos program később (a hidegháború éveiben)  már felturbózva, és idealizálva) felvillant a Watchman képregényeiben, amely 2009-ben filmadaptáció formájában is megjelent. Itt a titkos atomkísérletek és annak eredményei miatt zajlik a titkos háború, a Manhattan Projekt központi figurája pedig nem más, mint a kísérletezéstől szuperhőssé avanzsált tudós, Mr. Manhattan. (ő természetesen az atomenergiát csak jóra és szépre, az emberiség javára szeretné használni, ellenlábasai azonban nem feltétlenül így gondolják ezt.)

drman.jpg

5. Flash 
Az eddig egy évadot megélt TV széria talán itthon nem annyira ismert, mint a nagy mozifilmek. De Barry Allen, a Villám egy nagyon is szerethető, szuperhős, amolyan örök idealista és örök gyermek. És alig indult el a karrierje, máris szembetalálta magát egy olyan kihívással, hogy meg kell mentenie szeretett Central Cityjét egy atomrobbanástól, amelyet nem is egy, hanem egyből négy bomba felrobbantásával akartak ellenlábasai előidézni. Persze Flash azért gyors, hogy mindenhová időben odaérjen, és azért hős, hogy mindenkit megmentsen. Szóval (SPOILER!!!) aki nem látta, az is nyugodjon meg, minden jó ha vége jó. 

the_flash.jpg

6. Ant-Man

A MARVEL filmuniverzum legfiatalabb tagja Ant-Man, vagyis a Hangya. Mivel az eredeti történet szerint Hank Pym és az ő szuperhős alteregója szintén a hidegháború idején volt aktív, ezért a film készítői kénytelenek voltak napjainkra aktualizálni a sztorit: így a most futó moziváltozatban az öreg és megkeseredett Hank már letette a szuperhőslantotjelmezt, de az élet úgy hozza, hogy muzsáj leporolni a cuccost és kiképeznie egy ifjú titánt az új Hangya szerepére. Mindeközben azért az is kiderül, hogy az öreg miért lógatja mindig az orrát: egy rövid képsor erejéig felelevenedik a jelenet, amikor fiatalkori önmaga, és elválaszthatatlan társa, a Darázs (aki a felesége volt) egy szovjetek által Amerikára irányzott atomtöltetet semlegesítenek épp. Az akció természetesen sikerült, de ehhez a duó hölgytagjának önfeláldozására volt szükség. 

ant-man.jpg

7. Wolwerine

Ez a "bonustrack". Mi keményebb annál, hogy megmented az embereket az atomvillanástól? Semmi, kivéve, ha egy szál gatyában túléled magát a hirosimai robbanást. A jó öreg Farkasnak sikerült ez a bravúr...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://herohub.blog.hu/api/trackback/id/tr557685516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása