Ahol a hősök gyűlnek...

HeroHUB

'gusztus 20, 'kotmányunk ünnepe

avagy éljen a magyar szuperhősök világnapja

2015. augusztus 20. - fehersolyom

Az amerikai szuperhősök inváziószerűen, egész pályás letámadással özönlenek a popkultúra különböző csatornáin (képregény, mozifilmek , TV sorozatok, ruházati cikkek) keresztül ránk.

A rajongás mellett sokszor megjelennek az ezzel kapcsolatos kritikai felhangok, és egy pár éve egyfajta suttogó propagandaként megjelent az igény, hogy legyenek magyar szuperhősök is. Mit kíván a magyar nemzet? a XXI. században már nem a sajtó szabadságát, meg azt, hogy ruszkik haza, hanem Magyar Nemzeti Szuperhősöket.

nevtelen_3.jpg

A piaci rést felismerve a fantasmania Kft. 2014 végén útjára indította a Magyar Szuperhős Mesék című sorozatot, amely lassan, de biztosan egyre szélesebb közönséget tud magáénak.

Augusztus 20.-án, a magyar államalapítás ünnepén pedig keresve sem találhatnánk jobb témát kis hazánk szuperhőseinek bemutatásánál (Szent Istvánról vagy a zászlófelvonásról úgyis írnak majd más oldalak és blogok).

A képregényekben felbukkantó szuperhősök egyfajta modern mitológiát alkottak meg (persze sok esetben használtak fel valós történelmi eseményeket vagy ismert legendákat egyes figurák hátterének megalkotásakor. Thor kelta gyökerei, vagy Wonder Woman és az atlantisz párhuzama tagadhatatlan, csak hogy a legismertebbeket említsük.

A magyar mese-és mondavilágot azonban senki nem használta fel Amerikában, ami egyrészt érthető, mert nekik fogalmuk sincs arról, hogy létezik ilyen, másrészt viszont jó, hisz hazai képregényrajzolók tudták kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket.

Hisz mennyi lehetőség, mennyi figura sejlik fel gyermekkorunk meséiből, vagy akár történelmi tanulmányainkből?

A Magyar Szuperhős Mesék megalkotói olyan főszereplőket tudtak megalkotni, mint Hungária Kapitánya, akit leginkább Steve Rogers és egy magyar végvári vitéz keverékeként lehet elképzelni. Figurája olyannyira hiánypótló, hogy bő fél éves pályafutása után már van olyan felnőtt állampolgár, aki az ő képét tetoválásként viseli a testén.

10354672_474505286024625_5426468600215080685_n.jpg

H.K. elválaszthatatlan társa Harcsa Huszár, akit neve tökéletesen ír le. Egy halfejű, huszár ruhában rohangáló kétéltűről beszélünk (azt hiszem ez, az X-Man világában sosem volt még egyetlen mutás sem ennyire bizarr és menő egyszerre). 

10846467_507603732714780_6078589933852007485_n.png

A "Budapest NightLife" igazságosztói trióban nyomják, a harmadik tag pedig nem más, mint Tachkov Professzor, aki egy kutyatestbe szorult és páncélt viselő zseni.

01-tachkov-professzor-akvarell-fabian-peter-magyar-szuperhos-mesek.jpg

A hungarikumokból és hazai sajátosságokból felépített hősök és az őket körülvevő alternatív mesevilág roppant eredeti, karakteres, és ráadásul edukáció/népnevelő tartalommal is bír (pl. Maradj a suliban, és ne drogozz! felirítú Harcsa Huszár poszter jár az egyik részhez) Mindezek mellett azonban van egy fontos dolog: igazi szuperhős csapatnem definiálható az ellenoldal, a szupergonoszok nélkül. A Magyar Szuperhős Mesék olyan figurákat alkotott meg, mint a kőbányai pincerendszerben titkos kísérleteket folytató Sötét Bajnok, vagy épp Bazalt Behemót, az újabb részekben felbukkanó Vérpuliról nem is beszélve...

magyar-szuperhos-mesek-4.png

 

Ráadásként hőseink kalandjaik során olyan, már eddig is ismert figurákkal futnak össze, mint a természetfeletti testi erővel megáldott szép szál legény, Toldi Miklós, vagy az álruhában igazságot osztó király, Mátyás (de őket, azt hiszem nem kell bemutatni jobban....

Magyar szuperhőst minden háztartásba! 

u.i. Ja és legyen augusztus 20 a magyar szperhősök világnapja!

A bejegyzés trackback címe:

https://herohub.blog.hu/api/trackback/id/tr517698144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása