Ahol a hősök gyűlnek...

HeroHUB

MARVEL Fails TOP 10

Félresikerült képregényadaptációk avagy Stan Lee érthetetlen döntései

2015. október 20. - fehersolyom

Van egy jó szokásom: ha valamilyen kultúr- termékről azt gondolom, hogy jó-legyen az zene, film, szórakozóhely vagy bármi más-akkor AJÁNLÓT írok róla, a szó szoros értelemben.

Ellenkező esetben inkább meg szoktam tartani magamnak a véleményem, mert ugye csak pozitívan, mint az Unicum….Ezt a szép hagyományt azonban most egy cikk erejéig felfüggesztem, de persze nem a rosszindulat vezérel, inkább egyfajta filmmúzeológiai humor felfedése…

„…a  Vasember 2008-as első részétől kezdve stratégiát váltott, és egy nagyon komoly, több évre (évtizedre?) előre felépített összefüggő koncepció alapján küldi gyártósorra az alkotásait.”

Idézet magamtól, INNEN

A fent említett koncepció alapján került mozikba tavaly a Guardians of the Galaxy, ami elődeihez hasonlóan egy abszolút csúcskategóriás alkotás, és ebben a sorban már a tízedik. Az idén májusban bemutatott Avengers 2-Age of Ultron szintén erősre sikerült. És akkor még nem is beszéltünk a legcsaládbarátabb szuperhősről, a Hangyáról, aki nemrég lépett be a képbe.

De a Marvel , mint a világ legnagyobb képregény vállalkozása már évtizedek óta a piacon van, így értelemszerű, hogy voltak már jóval korábban is filmadaptációs próbálkozások. Ezek viszont finoman szólva nem sikerültek olyan jól, mint a mostaniak, de érdekességképpen mindenképpen érdemes felelevenítenünk őket.

 

1. The Incredible Hulk (1978-1982)

 A nagy zöld dühöngő izomhegy filmszereplő minőségében egy négy évig tartó TV sorozatban bukkant fel, és érdekes módon még sikere is volt. Elég a korabeli főcímet megnéznünk ahhoz, hogy értelmetlenül álljunk a jelenség előtt.

 

A kezdeti sokk után is tartogat igazi csemegéket ez a széria. Nyilván, egy négy évig tartó sorozatba belefért az is, hogy felbukkanjon Thor, és Amerika Kapitány, sőt még a Vasember is – ha van olyan fogalom világon, hogy szuperhős gyalázás, akkor ebben az alkotásban ezt teljes mértékben és módszeresen kimerítették, ilyen szintű ledegradálást még maga Loki sem tudna eszközölni a Bosszúállók csapatának.Szemléltetésképpen egy összehasonlító videó Hulk és Thor összecsapásáról, ilyen volt (1982), ilyen lett (2012) stílusban.

 

 2. Amerika Kapitány (1991)

Sokan gondolják, hogy az újkori Marvel Studios alkotások közül a 2011-es, Chris Evans főszereplésével készült Amerika Kapitány- Az első bosszúálló  az egyik leggyengébb darab-, nos, akik ezt a véleményt osztják, nézzék meg az 1991-es verziót, garantáltan megváltozik a véleményük. A leghazafiasabb szuperhős első filmadaptációja a korszak B kategóriás akciófilmjeinek színvonalán dolgozta fel a sztorit, de ehhez képest még Steven Seagal is Oscar díjat érdemelne… slusszpoén, hogy a Vörös Koponya itt nem is náci, hanem valami Mussolini fanatikus őrült olasz tudós….

 

3. Amerika Kapitány (1979)

Még mindig a ’Cap, és még mindig van lejjebb. A Marvel a születésem évében nem kisebb nevet bízott meg az TV sugárzásra szánt egész estés Captain America film elkészítésével, mint a Universal Studios. Ezt a döntést azóta biztos, hogy mindkét helyen nagyon, de nagyon megbánták.Az már önmagában egy megválaszolhatatlan költői kérdés, hogy milyen drogot szedtek akkoriba a kellékesek-vagy legalábbis az az egy, aki azt gondolta, hogy CA számára egy Atom Antit megszégyenítő bukósisak lesz a legmegfelelőbb outfit. A többiről mélyebb benyomást szerezhetünk a korabeli trailer alapján:

 

4. Fantasztikus Négyes (1994)

Ez a film elkészült ugyan, de még az alkotók szerint is olyan vállalhatatlan lett, hogy be sem mutatták a maga idejében. Ennél többet azt hiszem nem is kellene mondanom róla…Merészebbek, fanatikusok és önsorsrontók viszont napjainkban már kellő mennyiségű kutatómunkával előáshatják az internet pöcegödréből, de csak saját felelősségre!

 

5. Nick Fury: A S.H.I.E.L.D. ügynöke (1998)

 A magyar fordításban ez a filmtörténeti mérföldkő a Zűrös Csodaügynök címet kapta. Az első hallásra talán gagyinak ható művészi félrefordítás kiválóan jellemzi is az alkotást. A főszereplő David Hasselhoff (!!!) zűrös is, és  egy sáskajárással felérő  negatív csoda, ahogyan brillírozik a félszemű titkosügynök szerepében. De nem csak ő, hanem a komplett szereplőgárda olyan mintha egy túlkoros színi tanodás osztályt betereltek volna az elmeosztályra. A látványvilág meg annyira volt ütős, mint egy ’60as évekbeli albán sci-fiben, ami már csak azért is kirívó baklövés, mert abban az évben az akció/látványfilm kategóriában olyan alkotásokkal kellett volna versenyeznie ennek a darabnak, mint Ryan közlegény megmentése, a Halálos Fegyver 4. , vagy épp az Armageddon (jó, mondjuk kizárólag TV vetítésre szánták, de akkor is...)

És ha ez még nem lenne elég, akkor még egy kis filmtörténeti csemege: mikor Nick Fury szerepére felkérte a Marvel Samuel L. Jackson-t, akkor David Hasselhoff sértődötten azt nyilatkozta, hogy nem érti ezt a döntést, ő sokkal jobb volt ebben a szerepben már korábban is, és hogy ő sokkal őszintébben játszotta ezt a szerepet, mint színes bőrű kollégája. (ezt a filmet elnézve szerintem Hasselhoff mellszőrzete volt a legőszintébb dolog az egészben, de én a legerőteljesebb próbálkozásaim ellenére sem tudok annyi alkoholt elfogyasztani, mint a német háziasszonyok álomférfiúja, lehet ezért gondoljuk másképp…)

Ezt a próbálkozást hagyni kellene a múlt jótékony homályába veszni, de tudom, hogy vannak hozzám hasonló perverz alakok, akik számára a Szív TV-s film egy külön műfaj…. na, nekik melegen ajánlom….

 

 6. Howard a kacsa (1986)

Tehát, 1986. A Marvel ekkor már vitathatatlanul a világ legsikeresebb képregénykiadó vállalata, George Lucas pedig már a Csillagok Háborúja trilógia és Indiana Jones atyjaként, és a LucasArts fejeként Hoollywood egyik nagy embere. Hogy ezek után miért jutott eszükbe, hogy szövetkeznek egy beszélő kacsa történetének megfilmesítésére horror vígjáték formájában? Ez egy X-akta, az igazság odaát van….

 

 

Egyébként a film az Arany –Málna díjat, és az összes létező negatív kritikát begyűjtötte világszerte. Véletlenek márpedig tudjuk, hogy nincsenek

7. The Punisher (1989)

A Punisher (Megtorló) története nem túl bonyolult: adott egy zsaru, akinek kinyírják a családját, erre ő bosszút esküszik, és kinyírja az összes bűnözőt. A 2004-ben mozikba került verzióra mindenki azt mondta, hogy ez egy gyenge B kategóriás akciófilm, ami arra jó maximum, hogy egy magányos péntek estén elaludjon rajta az ember. Az igazi mélyrepülés azonban mégsem ez, hanem az legelső, 1989-es verzió, ahol a Megtorlót a ZS- kategória örökös bajnoka, Dolph Lundgren formálta meg. Szerintem ezt a darabot még az arcán vastag bőrt viselő svéd karate bajnok is igyekezett eltüntetni az életművéből, de mint tudjuk, az internet nem felejt…. Ínyencség a javából!

 

8. Daredevil, a fenegyerek (2003) : én a magam részéről sem Ben Afflec-et, sem Collin Farell-t, de még Jennifer Garner-t sem tartom rossz színésznek, a vak szuperhős figurája pedig igen érdekes alapanyagnak ígérkezett. Az elkészült film azonban ennek ellenére nagyon gyengén sikerült, és erre igazából semmi épkézláb magyarázat nincs….a soundtrack viszont nem rossz, az egy évtizeddel ezelőtti mainstream rock „best of” válogatásának is tekinthető…

 

 

9. Elektra (2005): sztori szempontjából Elektra sztorija szorosan kapcsolódik a Daredeviléhez, bár ez nem igazán indokolta azt, hogy a 2003-as Daredevilnek gyakorlatilag a folytatásaként is egy ugyanolyan gyenge alkotással rukkoljanak elő a készítők…. de mégis megtették…

 

 

10. Szellemlovas (2007)

 A Marvel boszorkánkonyhájában ekkor már javában dolgozhattak a jelenleg legnagyobb blockbustereknek számító Bosszúállók sorozat előkészítésén (hisz ne feledjük, az első Vasember film 2008-ban már a mozikban volt) ennek ellenére még ekkor is megengedtek maguknak akkora blődségeket, mint a Ghost Rider (Szellemlovas). Nicholas Cage alapvetően tehetséges színész, így az végképp érthetetlen, hogy hogyan sikerült ennyire alulmúlnia önmagát ebben az alakításban. Hogy aztán 2012-ben (A Bosszúállók évében!!!)  Hogyan kerülhetett a mozikba a még ennél is színvonaltalanabb folytatás, azt már szerintem maga Stan Lee sem tudná megmagyarázni…

 

 

A Vasember 2008-as kezdése óta azonban úgy tűnik, a Marvel elkezdte komolyan venni magát, és azóta jönnek a jobbnál jobb filmek a stúdiótól. És szinte biztos, hogy ezen az úton haladva akár évekig (évtizedekig?) tarthatják a nyerő szériát.

A bejegyzés trackback címe:

https://herohub.blog.hu/api/trackback/id/tr717992145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xido 2015.10.21. 00:19:44

Mivel az F4 is független a mai Marvel studios univerzumától,szégyen,hogy Pókember sorozatot kihagytad 1977 környékéről....sőt...hogy említést se teszel arról,hogy a Hulkban szerepelt már Daredevil is és Kingpin is....

Orltran 2015.10.21. 06:13:47

Azt a Hulkot ott az elején nyugodtan kihagyhattad volna. Ahogy te is írtad, sikeres volt. 70-es évek vége, TV sorozat, te meg összehasonlítod egy nemrég megjelent nagy költségvetésű filmmel? Ráadásul szerintem még az összehasonlításban se marad csúfosan alul, mindettől függetlenül sem...

scsaba1 2015.10.21. 08:05:24

A '88-as CapAm vs. Hulk nagyon üt... Az első két percről azt hittem, hogy tévedésből valami melegpornót linkeltél be a '80-as évekből.

Bundynemkapprémiumot 2015.10.21. 08:07:21

Punisher teljesen vállalható a korszak vhs akciófilmjei között. Nyilván mai szemmel nem egy látványos mainstream akció-dráma, de messze jobb a 2004-esnél. Howard a kacsa meg zseniális!

Bicikliző medve 2015.10.21. 08:09:58

@Orltran: Igen. A jelmezek vállalhatatlanok, de van a jelenetben fantázia így 40 év távlatából.

Fue · http://www.english-hungarian.com 2015.10.21. 08:11:25

No, azért a Hulk-sorozat a maga idejében nagyon ott volt a szeren, csorgó nyállal vártuk a folytatásokat... kb. olyan népszerű volt, mint a mostani újabb feldolgozások.

Attól, hogy valamit régen csináltak, amikor a technika és a dramaturgiai eszközök is mások voltak, önmagában még nem lesz ciki. Ez pl. a saját korában nagyon megállta a helyét.

SecuRicsi 2015.10.21. 08:51:19

LEdegradál? Ilyen szó nincs. A Degradál önmagában egy leminősítő jelző... :)
A cikk maga elmegy, bár sosem értettem, hogy a Daredevil mitől annyira rossz mindenki szerint. Nekem tetszik. :)

devilstrueface 2015.10.21. 09:08:10

"Hogyan kerülhetett a mozikba a még ennél is színvonaltalanabb folytatás..."

akkor nem inkább a második részt kellett volna a top10-be pakolni? :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.10.21. 09:22:20

Uccsó négy a listán nem vészes.
Punisher se volt rossz.
Láttam már régi Pókembert,amiben valami halászháló szerűséget dobott szó szerint a bűnözőkre.:))

Kővári György Márió · http://filmkockasag.blog.hu/ 2015.10.21. 09:24:14

Nagy szellemek találkozása. Én már több mint egy éve írtam rossz szuperhősfilmekről, látták is közel 20ezren. :)

filmkockasag.blog.hu/2014/06/29/comic_trash_avagy_a_legrosszabb_kepregenyfilmek

SecuRicsi: attól, mert Neked vagy akárkinek tetszik egy film, attól az még nem lesz jó. :)
A Daredevil egynek valóban jó, csak hát ha zongorázni lehetne a különbséget e film és az új tévésorozat között (nem technikai értelemben), akkor én lennék Chopin és Liszt egyszerre. :)

Kővári György Márió · http://filmkockasag.blog.hu/ 2015.10.21. 09:25:05

@Kővári György Márió: pontosabban: rossz képregényfilmek, de sok köztük a szuperhős is.

Macropus Rufus 2015.10.21. 09:38:41

Howard a kacsa: nem is tudtam, hogy ez Marvel féle képregény volt eredetileg. Sztem ez nem volt rossz.
A wiki-n utánna nézve: Disney nem akart pert indítani ellene? Gy.k. pont úgy néz ki mint Donald :o

a több viszont sit. Oké, a Hulk nem. Anno a sorozatot néztem a Pro7-n (vagy a Sat1-en? :o Ott Zöld emberként ment)

Bobby Newmark 2015.10.21. 10:04:04

@Bundynemkapprémiumot: Ja, vállalható, mint egy B kategóriás noname akciófilm. Az, hogy még egy rohadt halálfejes pólót sem sikerült ráadni -ami azért valljuk be, nem egy kibaszottul bonyolult és szofisztikált jelmez- az megbocsájthatatlan.

Scagnetti 2015.10.21. 10:23:15

Howard nem volt rossz.

"Egyébként a film az Arany –Málna díjat, és az összes létező negatív kritikát begyűjtötte világszerte. Véletlenek márpedig tudjuk, hogy nincsenek"

Azért a kritikusok szava sem szentírás.

A többivel, legalábbis amelyeket láttam, egyetértek. A Hasselhoff féle Furyt épp mostanában volt balszerencsém látni, még nem vagyok teljesen túl a sokkon, ami ért.

SecuRicsi 2015.10.21. 11:05:28

@Kővári György Márió: Nem is azt mondtam, hogy a világ legjobb filmje, csak szimplán nem értem, miért ekézi mindenki. :)
De teljesen igazad van, az ízlés egy szubjektív dolog.

Attila Racz 2015.10.21. 11:33:37

Elolvasva a cikket es minden trailer-t megnezve szamomra ezek a filmet tobbet ernek, mint a mai agyzsugorodott szanalmas matine gyerekfilmek amiket a Marvel kiad, mert 30 eve legalabb megvolt az a mentseg, h akkoriban mindannyian mas szinvonalon mozogtunk, a filmek nemileg egyszerubbek voltak, mig ma amikor mar adott minden technikai hatter es rengeteg zsenialis szinesz van, akkor hogyan tudnak ennyi szemetet kesziteni.

Anno en gyerekkent imadtam pl a Hulk-t, a Pokember-t, meg kesobb a Howard a Kacsat es a Daredevil-t is es soha nem ertem meg, h emberek miert hurrogtak le ezeket a filmeket. A Daredevil-nek amugy erdemes megnezni a bovitett kiadasat es baromi poen, h egy teljes story szallal hosszabb. Amugy sztem a Marvel-el megtortent az a katasztrofa, h Mickey eger ratette a mocskos kis kezet, mivel a Disney korszak elotti marvel filmek kifejezetten tetszenek, ellenben miota Disneylanden jatszodik mind, azota nezni sem birom oket.

Istvan Arki 2015.10.21. 12:26:59

Nem tudom figyeltétek-e, de a 79-es Captain America-ba amikor repül a motorral ugyanaz az effekt van mint a Knight Riderbe :)

Hallja Menjeninnen_ 2015.10.21. 15:40:50

Kövezetek meg, de szerintem Lundgren igen jó volt Megtorlóként.
Tökéletesen hozta a karaktert (az eredeti Megtorlót, aki egy kattant vietnámi veterán volt), sokkal hitelesebben, mint Thomas Jane vagy Ray Stevenson. Sőt még külsőre is jobban hasonlított.

A forgatókönyv meg a megvalósítás meg...nos szerintem nem volt rosszabb, mint akármelyik akciófilm abból az időszakból

Bobby Newmark 2015.10.22. 13:18:54

@Attila Racz: Remélem gyerekkorod óta finomodott az ízlésed. Az lehet, hogy a kor tévés színvonalának, meg a gyerekkori alacsony elvárásoknak megfelelt, de hogy ma nézhetetlenül trágya, az is biztos.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.11.17. 13:07:18

Elektrán kívül a többi korában nem volt olyan rossz.
süti beállítások módosítása